Illegális bevándorlás
Handó: az ország minden bíróságát érintik a migrációhoz köthető ügyek
Ahhoz, hogy a szegedi, a zalaegerszegi és a pécsi törvényszék tudja kezelni egyébként meglévő ügyeit is, segítségre van szükségük.
2015.10.01 17:19MTIAz ország minden bíróságát érinti - legalábbis közvetett módon - a migrációhoz köthető büntető- és közigazgatási ügyek kezelése - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Miskolcon.
Handó Tünde A közigazgatási perrendtartás koncepciója című konferencia után tartott sajtótájékoztatón kifejtette: ahhoz, hogy a szegedi, a zalaegerszegi és a pécsi törvényszék tudja kezelni egyébként meglévő ügyeit is, segítségre van szükségük.
Felmérték a felszabadítható erőforrásokat és minden bíróság - ideértve az ítélőtáblákat is - felajánlásokat tett. "Ez nem a személyeket jelenti, csak egy számot, mert az, hogy ténylegesen kik segítenek, önkéntes vállalás alapján történik, történhet a jogszabályok szerint" - tette hozzá.
Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese elmondta: kilenc büntetőbírót, három közigazgatási és egy polgári bírót a Szegedi Törvényszéknek ajánlottak fel, valamint tizenkilenc igazságügyi alkalmazottjuk és egy informatikusuk is segít ott. A továbbiakról még folynak az egyeztetések - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06