Infrastruktúra
Lázár: gigaberuházások kellenek Budapestre
Jelentős fejlesztésekre, szimbolikus gigaberuházásokra van szükség Budapesten a gazdasági növekedés érdekében.
2015.10.01 11:30MTIA tárcavezető Pest megyéről is beszélt, amely Budapesthez hasonlóan ki van zárva az európai uniós forrásokból, ezért - mondta - a költségvetésnek kompenzálnia kell a megye településeinek támogatását, ami a mostani hétéves EU-s ciklusban 130 milliárd forintjába kerül a központi büdzsének.
Jelezte egyúttal, a kormány elszánt, hogy 2021-re az EU-s források tekintetében leválassza Pest megyét Budapestről "akár azon az áron is, hogy a teljes megyestruktúrát átalakítja".
A miniszter azt is elmondta, hogy az ideihez hasonló 2016-os gazdasági növekedéshez legalább kétezer milliárd forint európai uniós forrást kellene kifizetni jövőre. A tárcavezető úgy fogalmazott, még nem találkozott olyan kormányzati munkatárssal, aki szerint ez lehetséges lenne. Szavai szerint a kormányzati realitás 1300-1400 milliárdos kifizetés, szerinte azonban 1600 milliárdot "ki lehet taposni" az intézményrendszerből.
Lázár János azt is közölte, hogy 2017. június 30-ig a 2014-2020-as ciklus összes EU-s pályázatát kiírják, így a rendelkezésre álló teljes 12 ezer milliárd forint hozzáférhetővé válik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


