Illegális bevándorlás
Kihirdették a honvédség és a rendőrség kibővített feladatait szabályozó törvényt
Megjelent a Magyar Közlönyben és így kedden hatályba lép az a hétfőn elfogadott törvény, amely a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat ad a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
2015.09.22 05:53MTIAz Országgyűlés 151 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 27 tartózkodás mellett fogadta el a Fidesz-KDNP tömeges bevándorlás kezelését célzó előterjesztésének sarkalatos, kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit hétfőn.
A törvénymódosítások eredményeként a migrációs válsághelyzetben feladatot kapó katonák sok tekintetben a rendőrökre vonatkozó szabályok alapján intézkedhetnek. A rendőrségnek emellett lehetősége nyílt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve, külföldi felderítő tevékenységet végezzen az államhatár rendjét veszélyeztető, valamint a terrorizmussal összefüggő cselekmények felderítésére, beleértve az embercsempészek felkutatását és leleplezését.
A törvény hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben, kedden pedig - az elfogadott jogszabály szerint a kihirdetést követő napon - hatályba lép.
Szintén a hétfői közlönyben jelent meg a törvény végrehajtási kormányrendelete is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


