Illegális bevándorlás
Negyvenöt eljárást kezdeményezett az ügyészség határzár tiltott átlépése miatt
Negyvenöt újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt a hétvégén.
2015.09.21 09:44MTISzanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a huszonnégy afgán, nyolc pakisztáni, négy-négy kongói és szír, két albán, valamint egy-egy iráni, bangladesi és algériai vádlott közül tizenöten a kerítésen átmászva vagy alatta átbújva, harmincan a korábban megrongált határzáron keletkezett réseken jutottak be Magyarország területére. A vádlottak közül harminchatan Mórahalom, öten Ásotthalom, négyen Kelebia térségében lépték át illegálisan a határt.
A jogszabályváltozások keddi életbelépése óta az ügyészség 116 vádlott bűnösségének megállapítását indítványozta határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. Emellett tizenegy gyanúsított előzetes letartóztatásának vagy házi őrizetének elrendelését is kérte a röszkei határátkelőhelynél történt tömegzavargással összefüggésben. Az eddig megszületett ítéletekben a bíróság valamennyi alkalommal az ügyészi indítvánnyal megegyező döntést hozott, a vádlottak egy vagy két évre történő kiutasításáról rendelkezve.
Az ítéletek két esetet leszámítva jogerőre emelkedtek - tudatta a csoportvezető ügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06