Felsőoktatás
Folytatódik az egyetemi juhászképzés Debrecenben
A hazai juhágazatban tapasztalható tudáshiány pótlására tavaly első alkalommal indított juhászképzés az idén is folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karán.
2015.09.18 17:07MTIAz idén tizenöten jelentkeztek a juhászképzésre, amely 17 év után indult újra tavaly: 2014-ben még három felsőoktatási intézmény, a debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetem vállalta az ágazatban dolgozók oktatását, ebben az évben már kizárólag a Debreceni Egyetem indít ilyen kurzust - tájékoztatott Komlósi István, a kar dékánja.
Az elméleti oktatás kiterjed a tartástechnológiára, az állategészségügyre, a tenyésztési- és nevelés-szaporítási ismeretekre, de a világ, illetve Európa juhtenyésztéséről is átfogó képet kapnak a hallgatók. Szeretnének külföldi szaktanácsadót is bevonni a képzésbe, amelynek időtartama a tavalyi 80-ról ebben az idén 96 órára emelkedik.
Hajduk Péter, a Juh és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy szövetségük 7200 juhtenyészetet tart nyilván az országban, az ágazatban mintegy 20-25 ezer ember dolgozik, ám a kellő szaktudás hiányzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


