Az egyedüli jelölt
Kósa Lajos vezetheti október elsejétől a Fidesz-frakciót
Kósa Lajos váltja a tervek szerint október elsején Rogán Antalt a Fidesz frakcióvezetői posztján, ő az egyedüli jelölt.
2015.09.17 09:20MTIA Fidesz ügyvezető alelnöke, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint ő a Fidesz leendő frakcióvezetője.
Elmondta, 11 órakor tartanak szavazást, a jelölések szerda este lezajlottak, és ő az egyedüli jelölt. Kósa Lajos közölte, a tervek szerint a poszton október elsején váltja Rogán Antalt, aki a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz.
Az illegális bevándorlás kapcsán azt hangsúlyozta: a legfontosabb feladat, hogy megvédjék az ország határait. Teljesen világos, hogy Magyarország az Európai Unió részeként kötelezettséget vállalt arra, hogy megvédi az unió határait - mondta.
Szólt arról is, hogy a menekültstátusra szorulók természetesen védelmet kapnak Magyarországon. Ugyanakkor - mint mondta - ez nem jelenti azt, hogy pusztán az, hogy valakinek "nagyobb kedve van" az unió területén élni, mint saját hazájában, feljogosítja őt arra, hogy ideköltözzön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


