Illegális bevándorlás
Egy évre kiutasítottak egy határzáron keresztül érkező iraki migránst
Egy évre kiutasított Magyarországról jogerősen a Szegedi Járásbíróság egy, a határzáron keresztül érkező iraki férfit szerdán.
2015.09.16 14:54MTIA bíróság a határzár tiltott átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek a bagdadi férfit, aki kedd hajnalban a testvérével lépte át illegálisan a magyar-szerb zöldhatárt. A vádlottat kötelezte mintegy 19 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is. Ez volt az első ítélet a jogszabályi szigorítás keddi életbelépése óta.
A vádlott a tárgyaláson - amelyre egy rendőr kíséretében, megbilincselve érkezett - elmondta, hogy a háború elől menekülve indult el testvérével az iraki fővárosból. A harcok során két testvérét megölték, ezért döntöttek úgy, hogy elhagyják a szülőföldjüket. Finnországba akartak eljutni, ahol egy harmadik testvérük él. Kedd hajnalban egy nagyobb csoporttal érkeztek a magyar-szerb határra, találtak a kerítésen egy korábban mások által vágott lyukat, amelyen átbújtak. Ezt követően fogták el őket a rendőrök.
A vádlott többször is azt mondta, nem tudta, hogy bűncselekményt követ el, ha tudomása lett volna arról, hogy a törvény bünteti a határ átlépésének ezt a módját, akkor más utat választott volna.
Khar József ügyvéd védőbeszédében kifejtette, a vádlott végszükségben cselekedett, hiszen hazájában élete, testi épsége közvetlen veszélynek volt kitéve. Az általa érintett országokban - Törökországban, Görögországban, Macedóniában és Szerbiában - pedig nem volt reális esélye arra, hogy valós védelemért folyamodjon.
Kemenes Krisztián bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a határon drótakadály és több mint háromméteres kerítés áll. Ennél egyértelműbben nem tudja kifejezni egy ország, hogy ebben a formában nem lehet a határt átlépni, így a vádlottnak tisztában kellett lennie azzal, hogy szabálytalan, amit tesz.
A bíró úgy fogalmazott, nem az a cél, hogy a bíróság tömegekre büntetést szabjon ki, hanem az, hogy az érkezők tiszteletben tartsák Magyarország jogrendjét. Ezért a bíróság a törvényi minimumban szabta meg a kiutasítás időtartalmát, és a vádlottat az egyik lehetséges legenyhébb büntetéssel sújtotta. A bíró közölte, a kiutasítás jogszabályok alapján azonnal végrehajtható.
A mintegy másfél órás tárgyaláson elhangzottakat folyamatosan tolmács fordította a vádlottnak, aki nem kérte, hogy az ítéletet anyanyelvére lefordítva, írásban megküldjék neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 8:59 Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
- 7:58 Hatósági vizsgálat indult Lengyelországban egy Fehéroroszországba szökött bíró ügyében
- 6:57 Eurostat: tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain
- 5:18 Szlovén belügyminisztérium: Róma nem tájékoztatta Ljubljanát a határellenőrzés meghosszabbításáról
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06