Illegális bevándorlás
Magyarország aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust
Magyarország az európai uniós polgári mechanizmuson keresztül kér segítséget a menekültválság kezeléséhez.
2015.09.11 13:30MTIMina Andreeva, az Európai Bizottság szóvivője felsorolása szerint Magyarországnak matracokra, ágyneműre, lepedőkre, takarókra és fűtőberendezésekre van szüksége.
"A kérést gyorsan fel fogjuk dolgozni" - tette hozzá a szóvivő.
Az uniós központi mechanizmuson keresztül a 28 tagállam polgári védelmi hatóságai tudnak segíteni egymásnak. Az együttműködésben Izland, Montenegró, Norvégia, Szerbia és Macedónia is részt vesz.
A mechanizmus a katasztrófahelyzetek kezelését hivatott segíteni, és segítséget nemcsak a részes államok, hanem a világ bármely országa kérhet tőle.
Megalapítása, 2001. óta 180 segítségkérés érkezett az uniós polgári védelmi mechanizmushoz. Olyan katasztrófahelyzetek kezelésében is segédkezett, mint a 10 évvel ezelőtti Katrina hurrikán, a 2010-es földrengés Haitin, a fukusimai katasztrófa, a Fülöp-szigetekre két éve lesújtó tájfun, a tavaly Szerbiában és Boszniában pusztító árvíz, az ukrajnai konfliktus, a nyugat-afrikai ebolajárvány vagy az idei nepáli földrengés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


