Illegális bevándorlás
Migránsok egy csoportja gyalog indult el Szeged felé Röszkéről
Migránsok egy nagyobb, mintegy kétszáz fős csoportja gyalog indult el Röszkéről Szeged-Szentmihályon keresztül a megyeszékhely központja felé csütörtök délután.
2015.09.10 19:07MTI
MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A többségében fiatal afgán férfiakból álló csoport feltehetően járt a röszkei Dugonyi úton lévő rendőrségi gyűjtőpontnál, mert szinte mindegyikük az ott a segélyszervezetek által osztogatott egyszer használatos esőkabátot viselt.
A Horgos-Szeged vasútvonal mentén érkező határsértők közül sokan miután a gyűjtőpontnál a civilektől élelemhez, innivalóhoz jutottak, visszatérnek a zöldhatár szerb oldalára, hogy az est leszállta után vagy az ellenőrzéseket megkerülve jussanak el az ország belsejébe.
A Szegedig eljutó migránsok közül többen is teljesen tanácstalanok, a járókelőktől igyekeztek megtudni, merre található a tábor, illetve a vasútállomás.
A tömeg a több mint tíz kilométeres gyalogút során nagyon szétszakadozott, az első kisebb csoportok este 6 körül már beértek Szegedre, egy részük a vasúti sínek mentén igyekszik eljutni az állomásra, másik felük a városon keresztül indult el ugyanerre. Útközben német civilek álltak meg a gyaloglók mellett, és cipőket, meleg ruhákat osztottak a nejlon esőkabát alatt gyakran vékony ruhát, valamint papucsot viselő embereknek.
A rendőrök autóbuszokkal próbálják összegyűjteni a migránsokat, akik közül több csoport is minden ellenkezés nélkül szállt föl a járművekre.
MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


