Illegális bevándorlás
Több vonattal utaztak nyugat felé migránsok a Keleti pályaudvarról
Több vonattal utaztak migránsok Bécs, illetve délután Hegyeshalom felé csütörtökön a Keleti pályaudvarról. Este hat előtt mintegy százan álltak sorba a peronoknál, előtte, az öt óra után indult vonattal két-háromszázan indultak nyugat felé.
2015.09.10 18:02MTIAz MTI tudósítója arról számolt be, hogy a rendőrök sorba állították az embereket egy kordon mellett, úgy engedték felszállni őket a nyugat felé tartó vonatokra.
A hangosbeszélő délután tudatta, hogy a vonatok csak Hegyeshalomig közlekednek, a nemzetközi jegyeket visszaválthatják az utasok.
Az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínen arról számolt be, hogy tolmácsok közölték a várakozókkal: mindenki fel fog tudni szállni a vonatokra. Mint mondta, a migránsok tudták, hogy csak Hegyeshalomig utazhatnak.
Az osztrák vasúttársaság kora délután jelezte: túlterheltség miatt átmenetileg nem indít vonatokat Bécs és Budapest között.
Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályvezetője a rendőrség és a bevándorlási hivatal csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján még azt közölte, hogy mintegy kétezer illegális bevándorló várakozik a Keleti pályaudvarnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


