Illegális bevándorlás
Újra megtelik a Keleti, kétezren várakoznak a pályaudvaron
A rendőrség folyamatosan dolgozik azon, hogy őket a bevándorlási hivatal befogadóállomásaira irányítsák.
2015.09.10 09:49MTIMintegy kétezer illegális bevándorló várakozik a Keleti pályaudvarnál - mondta Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályvezetője a rendőrség és a bevándorlási hivatal csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Hozzátette: a rendőrség folyamatosan dolgozik azon, hogy őket a bevándorlási hivatal befogadóállomásaira irányítsák.
Az MTI kérdésére az ezredes beszámolt arról is, hogy a magyar-szerb határnál mintegy ezer rendőr teljesít szolgálatot, akik között a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állománya mellett a Készenléti Rendőrség és az ország valamennyi megyéjéből vezényelt rendőrök is vannak. Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte, a jövő héten a határrendészeti igazgatóság felállításával ez a szám változni fog, de erről részleteket egyelőre nem tudott mondani.
A térségbe vezényelt rendőröket Szegeden, illetve annak környékén szállásolják el, ellátásukról szintén gondoskodnak, és rendőrségi pszichológusok is segítik munkájukat.
Lakatos Tibor elmondta: januártól szerda éjfélig 175 868 tiltott határátlépés történt, és 1014 embercsempésszel szemben jártak el. Hozzátette, szerdán több mint 3 ezer illegális bevándorló érkezett, előállításuk és regisztrációjuk folyamatos. Csütörtök reggel 8 óráig 866 illegális bevándorlót regisztráltak.
Beszámolt arról is, hogy szerdán az illegális bevándorlók több alkalommal próbáltak meg kitörni a gyűjtőpontokról, ezeket az eseteket a rendőrség vagy megakadályozta, vagy újra előállították őket.
Kitért arra, hogy egy ember ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek. Az ügy előzménye, hogy egy magát szír állampolgárnak valló nő megpróbált a röszkei idegenrendészeti előállító területéről a kordonok alatt átbújva kijutni. Ezt az őrszolgálatot ellátó rendőr megakadályozta, ezért a nő felkapott egy betondarabot és a rendőrök felé dobta. Egy egyenruhást el is talált, de a történtek során senki nem sérült meg.
Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója arról beszélt, hogy csütörtökig 161 884 menedékjogi kérelmet regisztráltak, ebből 1835-öt szerdán, csütörtök reggelig pedig további 373-at. A befogadóállomásokon 2030-an tartózkodnak.
Kérdésre válaszolva elmondta: a bevándorlási hivatal tavaly 1,8 milliárd forintot fordított menekültellátásra, idén augusztusig már 2,5 milliárd forintot.
Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a menekültek ellátásával kapcsolatban szemenszedett hazugságnak nevezte a New York-i központú Human Rights Watch emberi jogi szervezet kifogásait, amelyekben a körülményeket tették szóvá, és úgy értékelték, hogy a magyar hatóságok állatként viselkednek a menekültekkel.
A szóvivő hangsúlyozta: mind a nemzetközi, mind a hazai jogszabályoknak megfelelő ellátást biztosítanak a bevándorlóknak, és folyamatos, 24 órás egészségügyi jelenlétet tartanak fenn a számukra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06