Kevés ennél jobb hír volt ma
Nagyon jó minőségű a szőlő a villányi borvidéken
Nagyon jó minőségű, átlagos mennyiségű szőlő termett idén a villányi borvidéken, ahol már javában tart a portugieser szürete.
2015.09.08 17:48MTI
Shutterstock fotó
Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára kedden az MTI érdeklődésére azt hangsúlyozta: "egyelőre minden adott ahhoz, hogy a 2015-ös egy jó évjárat legyen".
A szüret augusztus első hetében megkezdődött a korai érésű illatos fehérszőlőkkel és az első rozéborok alapját adó kékszőlővel, a medoc noirral, a gazdák jelenleg a portugiesert szedik - tette hozzá.
Nagy Gergely kitért rá, hogy a vegetációs időszakban a tavalyinál sokkal kevesebb növényvédelemre volt szükség, a kedvező időjárásnak is köszönhetően a fürtök szépek, egészségesek lettek, a termés mennyisége eléri a 70 mázsát hektáronként, amely már majdnem átlag feletti.
"A termelők nem túl meleg és nem túl csapadékos őszben bíznak, mert akkor a későn érő fajtáknál sem kell rothadástól tartani" - jegyezte meg.
A hegyközségi titkár a fogyasztói igényekről elmondta: az elmúlt években divatba jöttek az elsődleges fajtajelleget hordozó gyümölcsös, könnyed borok, e tendencia ugyanakkor nem szorítja háttérbe a testesebb, tölgyfahordóban érlelt vörösborokat, azoknak most is erős a piacuk.
Remélhetőleg ez hosszú távon is így marad, hiszen a villányi borászok meg tudnak felelni ezeknek a trendeknek, és kedvező, ha egy borvidék képes minél szélesebb termékpalettát mutatni - közölte.
A 2015-ös évjárat első villányi fehérborait és rozéit már minden bizonnyal meg lehet kóstolni az október elején rendezett Villányi Vörösbor Fesztiválon.
A mintegy 2500 hektár területű villányi borvidéken mintegy másfél ezren foglalkoznak szőlőtermesztéssel, pincéikből 80 százalékban vörös-, 20 százalékban fehérborok kerülnek a fogyasztók asztalára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


