Lados mindent megbánt
Lados István meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per
Lados István meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per kedden Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
2008.10.14 11:09MTIA másodrendű vádlott a nyomozás során, minden vádpontra kiterjedő, teljes körű vallomást tett, ezért házi őrizetbe került. Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére Lados István a tárgyaláson a büntetőjogi felelősségét elismerte a hamisításokban, de kijelentette, hogy a bűnszervezetben nem vett részt, anyagi haszonszerzés nem motiválta.
A vádiratban foglalt cselekménnyel kapcsolatban történteket "én őszintén megbántam, amit a nyomozás során elmondtam, azt elismerem" - mondta a bizonyítási eljárás kezdetén Lados István. A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


