Illegális bevándorlás
Folyamatosan látják el a határsértőket a speciális mentők
Folyamatosan látják el a speciális mentők a határsértőket, akik legtöbbször kiszáradás, kimerültség és megfázás miatt szorulnak ellátásra.
2015.09.06 13:21MTIUrsinyi Krisztián, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, AMS mentőcsoport vezetője elmondta, hogy a legtöbben a hosszú gyaloglás után kimerültség, kiszáradás miatt kérik az orvos segítségét, az esős, párás idő beköszöntével azonban egyre gyakoribbak a megfázások és a felső légúti panaszok, főként a gyerekeknél. Szerencsére a vöröskeresztnek és a szamaritánus társaságnak köszönhetően az ellátásukhoz szükséges gyógyszerek rendelkezésre állnak - tette hozzá.
Szombaton összesen öt kismamán kellett segíteni, hármuknak a fáradtság miatt voltak hasi görcsei, ők az ellátást követően a helyszínen maradhattak, két terhes nőt azonban hosszabb ideig meg kellett figyelni, egyiküket be is szállították a szegedi klinikára, de az ultrahang-vizsgálatot követően már elengedték - tudatta a mentésvezető.
Ursinyi Krisztián kifejtette: az új idegenrendészeti előállítóhelyen lényegesen jobbak a körülmények, külön egészségügyi helyiséget alakítottak ki. A létesítményben rendőrorvos vizsgálja meg a pácienseket és a vöröskereszt önkéntesei is segítik a betegeket, így a speciális mentőknek elsősorban a gyűjtőpontokon, valamint a zöldhatár közvetlen közelében kell ellátniuk az embereket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


