Illegális bevándorlás
Szakértő: még csak a migránsok első hulláma jön
A náluk sokkal szegényebbek, sokkal többen csak ezután fognak elindulni.
2015.09.06 09:09MTIMost még csak a migránsok első hulláma jön, a náluk sokkal szegényebbek, sokkal többen csak ezután fognak elindulni - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában.
A szakértő felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy Németországban is csak a migránsok 35 százalékát fogadják be, a többi 65 százalék visszajön. Ebből óriási nehézségek lesznek - vélekedett Nógrádi György.
Kitért továbbá arra a német javaslatra is, hogy a migránsok ne kapjanak pénzt, hanem csak élelmiszert, árut. Ez önmagában feszültséget szül - jegyezte meg. Hozzátette továbbá, a németek közölték, hogy nekik képzett, önálló fiatalokra van szükségük. Jól látható, hogy ütközik a morál és a politikai cél - szögezte le a szakértő.
Nógrádi György felsorolt továbbá olyan példákat, mint például Belgium, vagy Hollandia, ahol az országokba érkező muszlimok nem tudtak eléggé integrálódni a társadalomba.
A szakértő szerint a migránskérdés kezelése óriási feladat, ezért összeurópai választ kellene adni. Máskülönben a következő időszakban "katasztrófaállapotok lesznek" - fogalmazott Nógrádi György az M1-en.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


