Illegális bevándorlás

Átcsoportosította erőforrásait a Magyar Vöröskereszt

Átcsoportosította kapacitásait a Magyar Vöröskereszt, amely több száz vonuló migránsnak osztott ételt, vizet és ruhát péntek óta.

2015.09.05 15:45MTI

Mint írják, pénteken a röszkei gyűjtőpont és a Nyugati pályaudvari tranzitzóna mellett Bicskén és az M1-es autópályán kialakult helyzetben kellett gyorsan és hatékonyan helytállniuk. Csütörtökön és pénteken a szervezet munkatársai és önkéntesei a bicskei vasútállomáson ételt, vizet és tisztálkodószereket osztottak a pályaudvaron veszteglő rászorulóknak.

A pénteken gyalogszerrel útnak indult több száz ember számára az M1-es autópálya 22-es kilométerénél sátrakat állított fel, de a lehetőséget végül nem vették igénybe a menekültek, inkább továbbindultak.

Közölték, önkénteseik az úton lévőknek vizet, konzerveket, gyümölcsöt, takarókat, ruhákat adtak és szükség esetén elsősegélyt nyújtottak, Hegyeshalomnál az első buszok megérkezése óta élelmiszerrel, vízzel és szükség esetén elsősegélynyújtással segítenek.

Ezzel egy időben fővárosi önkénteseik, munkatársaik egy részét a Keleti pályaudvarhoz rendelték, ahol az esős időre tekintettel takarókkal, esőkabátokkal és teával segítenek. Jelezték azt is: a Magyar Vöröskereszt a 1359-es adományvonalát is elindította, amelyet felhívva vagy az ADOMANY szót SMS-ben elküldve 250 forinttal támogathatja mindenki a migránsok segítéséért végzett humanitárius munkát.

A Magyar Református Szeretetszolgálat szombati közleménye szerint a debreceni befogadó táborban folyamatos nőgyógyászati ellátást, valamint heti két alkalommal gyermekfoglalkoztató délutánokat biztosítanak; emellett a Budapesten, és immár úton lévő rászorulókon is segítenek.

Mint írják, az MRSZ pénteken 1000 szendvicset, több száz gyorsan fogyasztható élelmiszert, valamint ivóvizet, higiéniai szereket és pelenkát osztott ki a budapesti Keleti pályaudvar tranzitzónájában az ott veszteglő több ezer ember között.

Hozzátették: az esti órákban az M1-es autópálya leállósávjában, Ausztria irányába gyalogló mintegy ezer fős csoportot követték, és szintén tisztasági eszközökkel, élelmiszerrel, valamint ivóvízzel látták el őket.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat arról tájékoztatott: mivel a Keleti pályaudvaron ismét megjelentek a menekültek, szombat este is a helyszínre küldik - két hónapja ott minden nap megjelenő - mozgó orvosi rendelőjüket; a máltai orvosok esténként mintegy száz-százhúsz beteget vizsgálnak meg. A rendelést fárszi, pastu, urdu vagy arab nyelven beszélő önkéntes tolmácsok segítik.

Jelezték azt is: péntekről szombatra virradó éjszaka a szeretetszolgálat is részt vett a migránsokat az osztrák határra szállító konvoj útnak indításában és határig kísérésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.