Illegális bevándorlás
Latorcai: megkezdődött Európa iszlamizációja
Latorcai János, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint a jelenlegi migrációs folyamattal megkezdődött Európa iszlamizációja.
2015.09.05 11:22MTIA kormánypárti politikus erről szombaton, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége X. országos kongresszusán beszélt az Országgyűlés épületében.
A kormánypárti politikus az Igazság, igazságosság, szabadság címmel megrendezett eseményen úgy fogalmazott, keresztény értékek nélkül, vagyis a "személyiség mélységes tisztelete, a felebaráti szeretet, az igazságosság, a közjó iránti áldozatkészség, a szabadság és az egyenlőség szeretete, művelése nélkül senki sem lehet jó demokrata".
Latorcai János emellett azt is hangsúlyozta, hogy jólét csak akkor élvezhető, ha szabadsággal párosul, amely ugyanakkor nem jelenti a "bármit mondás és a bármit tevés jogát, mert szabadságjogaink gyakorlása során mindig tekintettel kell lennünk másokra és a közösség egészére".
Szerinte erre a függetlenségre épül Magyarország nemzeti függetlenségének alapgondolata is. "Függetlenség, amely nem sért senkit, de elvárjuk, hogy minket se sértsenek meg" - mondta.
Latorcai János szólt arról is, hogy a bevándorlás gondja mellett látni kell a magyarországi népességcsökkenés problémáját is. Ennek egyik ellenszerét a család és a házasság intézmény védelmében látja a kormány, amely éppen ezért számtalan családalapítást segítő jogszabályt készített 2010 óta - fejtette ki, majd példaként említette a családi adózás bevezetését és a közelmúltban újraindított otthonteremtési támogatást.
A parlament alelnöke beszéde végén köszönetet mondott a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, amely szerinte a közélet minden terén hangot adott a krisztusi tanításokból levonható következtetéseknek és ezzel megerősítette a társadalom lelki erejét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


