Illegális bevándorlás
Die Welt: Magyarországról 54 ezer menekültet telepítene át az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság 54 ezer menekültet telepítene át Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba - jelentette a Die Welt című német napilap uniós forrásokra hivatkozva.
2015.09.03 19:00MTI
MTI/Molnár Edvárd
Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre válaszolva blöffnek nevezte a Die Welt információját. A kormányfő közölte, hogy brüsszeli tárgyalásain erre vonatkozóan semmilyen szám nem hangzott el.
Az újság beszámolója szerint az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye a Görögországba érkezett menekültek közül 50 400-at, míg az Olaszországba érkezettek közül 15 600-at tervez szétosztani a többi tagállam között.
Egy európai forrás csütörtökön azt közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy az EU-bizottság a hónapokkal korábban javasolt 40 ezer migráns átvételén túl sürgősen további 120 ezer menekült befogadására kéri az EU-tagállamokat a felgyorsult migrációs válságra tekintettel. A tájékoztatós szerint azért van erre szükség, mert az Olaszországban, Magyarországon és Görögországban kialakult helyzet nagyon nyugtalanító.
A Die Welt által említett számok valószínűleg e 120 ezer menekült szétosztására vonatkoznak. A német lap szerint a bizottság - ahogy azt már korábban is javasolta, de tervét a tagállamok júniusban elutasították, így végül önkéntes alapon vállalták az előirányzott 40 ezer helyett 32 256 menekült befogadását -, most is egy kötelező kvótarendszer alapján helyezné el a migránsokat az egyes tagállamokban.
A menekültek szétosztásakor 40 százalékos súllyal a tagállam népességszáma, ugyancsak 40 százalékban a gazdasági ereje, 10 százalékban a munkanélküliség mértéke, továbbá az ország menekültek befogadása terén eddig nyújtott teljesítménye játszana szerepet. Ennek értelmében Németországra például 26 ezer új menekült befogadása vár. A Die Welt szerint azoknak az országoknak, amelyek nem állnak készen a "rájuk eső" menekültek befogadására, a menekültpolitika finanszírozását célzó új uniós alapba kellene bizonyos összeget befizetniük.
Az Európai Bizottság csütörtökön nem volt hajlandó megerősíteni a Die Welt jelentését, emlékeztetve arra, hogy Jean-Claude Juncker, az intézmény elnöke jövő szerdán Strasbourgban, az Európai Parlamentben mondja el álláspontját a migránsválságról. A bizottság korábban megígérte, hogy a szeptember 14-ei uniós belügyminiszteri találkozóig új javaslatokat terjeszt elő a menekültpolitika terén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


