Illegális bevándorlás
Nézőpont-elemző: jogosak a kételyek a szírek származásával kapcsolatban
Az iratok nélkül Magyarországra érkező szírek származásával kapcsolatban jogosan merülnek fel kételyek, hiszen a szír-török határt csak útlevéllel lehet átlépni.
2015.09.03 09:08MTIFodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 aktuális csatornán csütörtökön elmondta, feltételezhető, hogy a migránsok útközben "elveszítik, szándékosan elhagyják vagy az embercsempészek elveszik tőlük" az okmányaikat, ez pedig nehezíti a menekültügyi eljárás lefolytatását, hiszen nem bizonyítható egyértelműen szír származásuk és ezáltal jogosultságuk a menekültstátusra.
Fodor Csaba szerint a menekültkvóta bevezetése csak "látszatmegoldás", mert azt üzeni a migránsoknak, nyugodtan jöjjenek, valahol biztosan elhelyezik őket. A menekültkvóta bevezetése helyett meg kellene állapodni Törökországgal, ahol jelenleg is mintegy kétmillió bevándorló várakozik, illetve szükség lenne egy mediterrán politika kidolgozására, amellyel stabilizálni lehetne az észak-afrikai térséget - hangsúlyozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


