Szavaztak
Jobbik: a párt többséget szerzett Tapolca képviselő-testületében
A Veszprém megyei település 3-as számú választókerületében Pass Sándor, az 5-ös számú választókerületben pedig Décsey Sándor nyerte a választást.
2015.08.30 21:24MTIA vasárnap Tapolca két választókerületében szerzett győzelmével a Jobbik már többséggel rendelkezik a település képviselő-testületében is - közölte a párt vasárnap este az MTI-vel.
Nem sokkal korábban Ughy Jenőné, a tapolcai önkormányzat jegyzője az MTI-nek azt mondta: az előzetes adatok szerint Tapolca mindkét választókerületében a Jobbik jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást. A Veszprém megyei település 3-as számú választókerületében Pass Sándor, az 5-ös számú választókerületben pedig Décsey Sándor nyerte a választást.
A Jobbik a közleményében azt írta: "az ellenzék vezető erejének jelöltjei pártszínekben győzték le a Fidesz színeit fel nem vállaló, függetlenként induló kormánypárti jelölteket". A nemzeti erő ezzel a két győzelemmel már többséggel rendelkezik Tapolca képviselő-testületében is. Külön sikerként értékelték, hogy a jobbikos jelöltek mindkét választókerületben több szavazatot szereztek, mint a többi jelölt együttvéve.
"A tapolcai önkormányzati választáson a Jobbik mint kormányváltó erő mögé ismét felsorakozott a magyar emberek többsége" - fogalmaztak a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


