Illegális bevándorlás
Megtalálták a Röszkéről megszökött migránsok többségét
Jelenleg viszonylag kevés, tucatnyi bevándorló található a röszkei gyűjtőponton.
2015.08.27 08:31ma.huA gyűjtőpont szinte üres, viszont elég sok szemetet hagytak maguk után a bevándorlók. Bár kihelyeztek számukra konténereket, azokat nem vették igénybe – tette hozzá az MTVA tudósítója csütörtök reggel.
Most érkezik egy 20-30 fős csoport a szerb-magyar határ felől, ők a sínek mentén jutottak el a gyűjtőpontra. Volt egy 20-50 fős csoport, mely nem akart a gyűjtőpontra menni, ehelyett a műúton át az autópálya felé vették az irányt. A rendőrök utánuk eredtek, megpróbálják őket ”elkapni” – tájékoztatott.
Tegnap egy nagyobb csoport, körülbelül 200 fő szökött meg a gyűjtőpontról. Közülük estére körülbelül 100-120 főt elfogtak a rendőrök, egy kisebb csoportot azonban felvettek autósok, ők vélhetően Budapest felé indultak.
Tegnap este a Röszke melletti hangárból is megpróbált 8 fő elszökni, őket azonban hamar elfogták a rendőrök. Ott egyébként éjszaka még több sátrat állítottak fel – hangzott el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


