Augusztus 20.
Akkor most nézze meg újra a tűzijátékot!
Fenséges ünnepi tűzijáték volt a Duna felett Budapesten 2015. augusztus 20-án.
2015.08.20 23:28MTIA látványt több mint 3 000 bomba, közel 1 400 római gyertya és 200 bombettatelep biztosította, a 10 000-nél is több effektet pedig 5 000 elektromos izzógyújtó aktiválta. Egy hét alatt, 40 ember közreműködésével, 7 tonna pirotechnikai terméket és 30 kilométer elektromos kábelt telepítettek a szakemberek.
A magyar történelem hét felvonásban
Csütörtök este hét felvonásban elevenedett meg a magyar történelem. A látványvilágban a hagyományokhoz hűen idén is klasszikus elemek jelentek meg az égen. Államalapító Szent Istvánról arany színekkel, a háborúkról és forradalmakról durrogó, hangos effektekkel emlékeztek meg. Megjelentek a nemzeti színek, és az Európához való tartozást jelképező kék és sárga kompozíciók.
Idézetek és zene
A tűzijátékot a korábbi évekhez hasonlóan idézetek és zene is kísérte. A tűzijáték zenei kompozíciójának összeállításáról az előző évek hagyományait követve a Petőfi Rádió szakemberei gondoskodtak. A rádió zenei vezetője, Borcsik Attila "Izil" és munkatársai olyan zenei válogatást állítottak össze, amelyben a klasszikus és modern dallamvilág mellett versrészleteket is hallhatunk.
A hirado.hu-n elérhető a teljes felvétel >>>
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06