Augusztus 20.
A Dunáról több ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel a budapesti tűzijátékon
A tűzijátékra a szentesi Rákóczi Ferenc Műszaki Ezreddel közösen két 110 tonna teherbírású hídkompot állítanak össze.
2015.08.12 11:37MTIMintegy 7500 pirotechnikai eszközt lőnek majd fel az augusztus 20-ai tűzijátékon a Dunán álló katonai pontonokról - mondta a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka szerdán Budapesten, az újpesti hadikikötőben tartott sajtótájékoztatón.
Csurgó Attila elmondta: a tűzijátékra a szentesi Rákóczi Ferenc Műszaki Ezreddel közösen két 110 tonna teherbírású hídkompot állítanak össze. A két alakulat az újpesti hadikikötőben már meg is kezdte a gyakorlást - tette hozzá.
Az ezredes kiemelte: a tűzijáték lebonyolításában való közreműködésük számukra egy jó kiképzési lehetőség is egyben. Mint példaként megjegyezte: katasztrófavédelmi helyzetben, például egy árvíz során más módon megközelíthetetlen helyekre ilyen eszközökkel szoktak homokzsákokat, védműveket vagy akár egy gát felrobbantásához robbanóanyagot is szállítani.
Proháczka Zoltán, a feladatra kijelölt katonák helyszínparancsnoka hozzátette: a tűzijáték lebonyolításával megbízott pirotechnikai cég munkatársai augusztus 17-én kezdik telepíteni a rakétákat a pontonokra, homokzsákágyazatba. A honvédség hadihajói augusztus 20-án két-három órával a tűzijáték kezdése előtt vontatják ki a pontonokat az újpesti hadikötőből a helyszínre.
Emiatt augusztus 20-án este 20 óra 30 perctől a tűzijáték végéig a kereskedelmi és személyi hajózásra vonatkozóan teljes folyamzárat rendelnek majd el.
A Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatala által lefolytatott közbeszerzési eljáráson a Leskovics Pirotechnika Kft. nyerte el a tűzijáték végrehajtását. A cég vezető pirotechnikusa, Leskovics Éva korábban elmondta: a hagyományokhoz hűen idén is látványos programmal készülnek. A műsor látványos nyitánnyal indul, majd a magyar történelem elevenedik meg hét felvonásban, amelyet versekkel vezetnek majd fel.
Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára korábban az MTI-nek adott interjújában is elmondta: az idei tűzijátékot még a tavalyinál is olcsóbban szervezik meg. A honvédségi közreműködés révén bruttó 20 millió forinttal lehet olcsóbb az idei tűzijáték. A teljes költség várhatóan nagyjából 128 millió forint lesz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06