Szociálpolitika
300 milliárd forintos többlet a családoknak az adókedvezmény bővítése
Évente csaknem 300 milliárd forintos többletet jelent a családi adókedvezmény fokozatos, négy év alatti megduplázása a kétgyermekesek esetében.
2015.08.10 13:14MTIA Fidesz-frakció szóvivője, Dunai Mónika elmondta, hogy jövő januártól az érintetteknél évente, gyermekenként 2500 forinttal emelkedik az adókedvezmény havi összege, így 2019-ben a kétgyermekesek összesen havi 40 ezer forinttal csökkenthetik majd adójukat. A szóvivő emlékeztetett: kormánya munkaalapú és családbarát társadalmat kíván építeni, hosszú távon pedig célja a népességfogyás megállítása is. "A magyar nemzet demográfiai problémáit nem bevándorlókkal, hanem gyermekekkel kell megoldani" - hangsúlyozta.
Emlékeztetett: 2013-ban a gyermeket nevelő családok több mint négyötöde, 950 ezer háztartás családonként átlagosan 196 ezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthetett, 2014-től pedig már a járulékokra is elszámolhatóvá tették azt, így összesen 240 ezer forint maradt a családoknál.
Ismertetése szerint 2011 és 2014 között mintegy 790 milliárd forintot hagyott a kormány a gyermekeket nevelőknél adókedvezmény formájában, családonként átlagosan 833 ezer forintot.
Mivel azonban bebizonyosodott, hogy a reformok működnek, lehetőség van a családpolitikai kedvezmények, köztük az adókedvezmény növelésére - mutatott rá Dunai Mónika.
Beszámolt arról is, hogy a házastársi, együttesen havi 5000 forintos kedvezménnyel idén összesen 1-2 milliárd forinttal, reményeik szerint jövőre már csaknem 2-3 milliárd forinttal magasabb összeget hagynak az első ízben házasulandóknál.
A szóvivő bírálta a baloldalt, amely elmondása szerint elvette a családi adókedvezményt, ezzel 1,7 millió család zsebéből húzott ki jelentős összegeket. "A baloldal ma is eltörölné a családi adórendszert, ma is szűkítené a családi adókedvezményeket" - jelentette ki, hozzátéve: ez minden baloldali párt választási programjában szerepelt, amivel egyetlen év alatt 800 milliárd forintot húznának ki a családok zsebéből.
Kijelentette: a baloldal szegénységi kockázattá tette a gyermekvállalást, a szülők többségét munkanélkülivé tette, és megduplázta a dolgozó szülők adóját.
A Fidesz ugyanakkor az adórendszert a gyermeket nevelő családok megbecsülésére építi, bevezetése óta 3600 milliárd forintot hagyott a családoknál, 1300 milliárd forintot csak a családi adókedvezmény formájában - hangsúlyozta. Hozzátette: Európában is példaértékű a többi között az, hogy a legalacsonyabb jövedelmű többgyermekes családoknak gyakorlatilag nem kell adózniuk.
Az új családi adókedvezmény 350 ezer családnak jelent többletjövedelmet - hangsúlyozta, az átlagkeresetűek akár évi 114 ezerrel, a minimálbéresek 85 ezer forinttal többel számolhatnak jövőre.
Megmarad a kiskeresetűek adócsökkentése is – tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


