Baleset
Otthagyta az elütött kerékpárost - vádat emeltek a volt főszerkesztővel szemben
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt az ügyészség a Népszabadság volt főszerkesztője ellen, aki pár hónappal ezelőtt gépkocsijával - több közlekedési szabályt megszegve - elsodort egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
2015.08.06 15:13HavariapressA vádirat lényege szerint, M. Marcell vádlott március 30-án 20 óra körüli időben az általa vezetett személygépkocsival a VII. kerületében, a Rottenbiller utcában - a Fiumei út felől a Király utca irányába - közlekedett a külső forgalmi sávban. Közvetlenül a vádlott gépkocsija előtt - vele azonos irányban és forgalmi sávban - haladt egy tehergépkocsi, az előtt egy trolibusz, a trolibusz előtt pedig kivilágított kerékpárral a sértett.
A vádlott az előtte közlekedő járművek haladási sebességét túl lassúnak ítélte meg, ezért áttért a belső forgalmi sávba, ahol megelőzte a tehergépkocsit és a trolibuszt. Közvetlenül a trolibusz megelőzése után, sebességének csökkentése nélkül, a belső forgalmi sávból ezután élesen jobbra kanyarodott, amelynek során a gépkocsija jobb oldalával elsodorta a továbbra is a külső forgalmi sávban kerékpárral közlekedő sértettet. A vádlott balesetveszélyes közlekedését észlelve a trolibusz vezetője több másodpercen át, folyamatos kürtjelzést adott, majd a biciklis elsodrása is jól hallható hanghatással járt, mindezek ellenére az ütközést észlelő vádlott lassítás nélkül elhajtott a helyszínről. Később - még a rendőri intézkedés során - visszatért a baleset helyszínére és jelentkezett a rendőröknél.
A sértett a balesetben elszenvedett sérülések és az azokkal összefüggésben kialakult szövődmények következtében, a szakszerű kórházi ellátás ellenére április 26-án elhunyt. A gázolóval szemben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség - más bűncselekmény mellett - halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


