NATO
Magyar tábornok lesz a KFOR második embere
Októbertől egy éven át magyar katona, Korom Ferenc dandártábornok, a Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke lesz a koszovói NATO-misszió (KFOR) parancsnokhelyettese.
2015.08.06 07:34ma.huMagyar tiszt vagy tábornok még sosem volt egy NATO vezette műveletben második számú vezető - mondta el a Napi Gazdaságnak Korom Ferenc.
A tábornok az egyéves szolgálata alatt vezetőtársaival együtt 18 ország 4500 katonájáért felel majd.Korom Ferenc elmondta: a kinevezés "elismerése annak a munkának, amit az elmúlt években a magyar katonák végeztek a gyakorlatokon itthon és külföldön, különböző műveleti területeken".
A dandártábornok felidézte: először 1997-ben volt külföldi misszióban, az első magyar békefenntartó század parancsnokaként Cipruson.
2000 és 2004 között a NATO azonnali reagálású erők egyik zászlóaljparancsnokaként szolgált, 2005-ben tagja volt az Irakban működő kiképző missziónak, 2009-ben pedig kinevezték az Afganisztánban akkor működő magyar tartományi újjáépítési csoport parancsnokává.
Többször szolgált Koszovóban, utoljára 2007-ben egy őr- és biztosító zászlóalj parancsnokaként. A dandártábornok az interjúban elmondta: a KFOR-erőknek készen kell állniuk arra, hogy ha tömeget kell oszlatni, akkor mint a harmadik gyűrű be tudjanak avatkozni.
Az első számú beavatkozó erő a helyi rendőrség. Őket segíti az EULEX, az Európai Unió belügyi és rendőri egységei. A KFOR-nak készen kell állnia arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson az EULEX-nek - mondta.
A két kitelepített magyar manőverszázad katonái erre is felkészültek, ezt szolgálja az összes katonai felkészülés és gyakorlás - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


