Biztonságérzet
Egyre több fegyvert vásárolnak Szegeden a migránsok miatt
A migráció által legjobban sújtott déli határ mentén romlik az emberek szubjektív biztonságérzete, egyre többen vesznek gázpisztolyt. Eközben önjelölt határvadászok szervezkednek, de törvénytelen akcióiknak eddig elejét vette a rendőrség.
2015.08.05 11:09ma.huMegnőtt az önvédelmi gáz- és riasztófegyverek forgalma – mondta el a Napi Gazdaságnak az egyik szegedi vadászbolt vezetője. Hozzátette: a fegyvervásárlás felfutása korábban is megfigyelhető volt, hogy ha olyan, az emberek szubjektív biztonságérzetét érintő esemény történt, mint például a sorozatgyilkos garázdálkodása a tanyavilágban, vagy a veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma meggyilkolása.
A kereskedő beszámolója szerint elsősorban a 20-25 ezer forintos gáz-riasztó pisztolyokat keresik a vevők, ezeket bejelentés után, külön vizsga nélkül közterületen, rejtve maguknál hordhatják. A kifejezetten otthonvédelmi, csak a saját ingatlan területén tartható és használható gumilövedékes, nagyobb tűzerejű fegyverek kevésbé fogynak, de ennek az is oka lehet, hogy ezek ára 50 és 100 ezer forint között mozog.
A fegyverkezési hullámnak külön aktualitást ad, hogy Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere Facebook-oldalán egy magyar cég termékbemutató videóját osztotta meg ezzel a szöveggel: „… íme egy kiváló eszköz, amellyel meghátrálásra késztethetjük majd az éppen a kerítést megrongálni készülő törvénytelen bevándorlót”.
Otthonvédő
A Home Defender – Otthonvédő nevű fegyver Óbudán készül. A fegyvergyár kereskedelmi munkatársa a sajtó kérdésére elmondta, hogy a kéretlen reklám hatására csak az elmúlt néhány napban 10 százalékkal nőttek meg az eladásaik. A Toroczkai által népszerűsített dobtáras, gumilövedéket célba juttató puska bruttó 85 ezer forintba kerül.
Önkéntes határvadászok
A menekültválsággal kapcsolatban a Facebookon nem csak alkalmi fegyverreklámmal találkozhatunk. Közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésének gyanúja miatt a szegedi rendőrkapitányság eljárást indított a Facebookon szerveződő Önkéntes Határvadász Egység megmozdulása ügyében. A hatályos törvény szerint senki nem folytathat és nem is szervezhet bűnüldözési-bűnmegelőzési tevékenységet az állami hatóságokon kívül, csak a települési önkormányzatok e célra létrehozott szervezetei, valamint a polgárőrség.
A Vajdasággal határos területen lakók biztonságérzetét tovább rontja, hogy a határ túloldaláról egyre riasztóbb hírek érkeznek. A menekültek házakhoz mennek be, a határ közelében egy asszonyra rátámadtak, beköltöztek tanyákra, ahonnan csak rendőri erővel lehetett kitessékelni őket, illetve feltörték a szerbiai Királyhalma temetőjének halottasházát. A szerbiai magyar nyelvű sajtóban megjelent hírek szerint a magyar oldalhoz hasonlóan a vajdasági gazdák is fegyverkeznek, féltik családjukat, javaikat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06