Energiahivatal
Becsléssel és diktálással is leolvashatóak a gázmérőórák a szolgáltatóváltáskor
A gázszolgáltató-váltáshoz szükséges mérőóra-leolvasás valószínűleg becsléssel történik majd, de a jogszabály alapján fogyasztói bediktálásra is lehetőség van.
2015.08.05 08:09MTIScherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az M1 aktuális csatornán szerdán elmondta: a gázóra záró állása alapján az átadó szolgáltató kiállítja a végszámlát, amivel átkerül a Főgáz Zrt.-hez a fogyasztó.
Emlékeztetett, hogy a jogszabály értelmében az ügyfelek tartozását - közös megállapodás alapján - a régi szolgáltató engedményezheti az átvevő szolgáltató felé, azonban a Főgáz nem kíván élni a lehetőséggel, így a régi szolgáltató felé kell rendezni a tartozást.
Kiemelte: a felhalmozott összeg kifizetéséig nem indítható újra a szolgáltatás a kikapcsolt fogyasztóknál, 6 hónapon túli kikapcsolás esetén pedig még műszaki ellenőrzést, nyomáspróbát is végre kell hajtani.
A hivatal felmérése szerint elmúlt években lassú javulás mutatható ki valamennyi ügyfélszolgálatnál, az új szolgáltató pedig azt ígéri, hogy az ügyfélszolgáltatás rendszere fejlődik majd. Ezt biztosítja például, hogy a MEKH mindhárom - Tigáz, E.ON, GDF Suez - szolgáltatóváltás esetében olyan tervet kér a Főgáztól, amely bemutatja, hogyan tájékoztatja a fogyasztóit - mondta a szóvivő. Hangsúlyozta profi ügyfélszolgálat kell, pontos tájékoztató a mérőóra leolvasásáról, a panaszkezelés módjáról és az elérhetőségről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


