Ittas volt
Vádat emeltek a halálos balesetet okozó rendőrtiszt ellen
Vádat emelt a Miskolci Nyomozó Ügyészség egy rendőrtiszt ellen, aki ittasan vezette terepjáróját, az autó felborult, és az abban utazó barátja meghalt.
2015.07.29 09:59MTIA tájékoztató az esetet felidézve arról számol be, hogy a rendőr és barátja az elmúlt év augusztus 26-án a rendőr édesanyjának sátai házánál építkeztek, majd a munka után együtt italoztak, később beültek a rendőr terepjárójába és azzal a településhez közeli erdőbe indultak.
Az autót vezető rendőrtiszt az erdőben nem a látási és terepviszonyoknak megfelelően közlekedett, a gépkocsi egy hegygerincről a meredek partoldalon lehaladva felborult, többször átfordult, majd a hegyoldal aljában állt meg. A rendőrtiszt 30 éves barátja a jobb oldali ajtó ablakkeretén át az autóból kiesett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.
A rendőrtiszt - bár ezt a balesetet követő állapota lehetővé tette volna - az összetört autó mellett néhány méterre fekvő és még életjeleket adó barátját a sötétben nem kereste meg, hanem segítségnyújtás nélkül gyalogosan sátai lakására indult, ahonnan órákkal később volt felesége értesítette a mentőket.
Az ügyészség "halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt" emelt vádat a rendőrtiszt ellen, akinek szolgálati jogviszonya időközben megszűnt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06