12 havi elmaradás után mondhatják fel
Megváltoztak a diákhitel feltételei
A tavalyi év végére meghaladta a 360 ezret a Diákhitel Központ eddigi ügyfeleinek a száma, a szervezet 2001-es indulás óta összesen több mint 278 milliárd forint hallgatói hitelt folyósított, ebből a tavalyi évben 16,8 milliárdot.
2015.07.29 08:14MTIA Napi Gazdaság cikke szerint a hallgatói hitelrendszerről szóló, módosított kormányrendeletnek köszönhetően tavaly november végétől kedvezőbb feltételekkel lehet törleszteni, mert 36 hónapig kérhetik indoklás nélkül az ügyfelek a törlesztőrészletük csökkentését. A hitelszerződést már nem 6, hanem 12 havi elmaradás után mondhatják fel.
A szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a rendszer fennállása óta a legalacsonyabb szintre, 4,9 százalékra csökkent július 1-től. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a lapnak azt nyilatkozta: az intézkedéstől azt várják, hogy növekedjen a diákhitelt felvevők száma. Hozzátette, hogy a - képzési önköltségre fordítható - Diákhitel2-t felvevők aránya is nő, és a kamatkülönbség miatt sokan inkább ezt választják, mint a szabad felhasználású változatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06