Gyorsabb, egyszerűbb ügyintézés
Összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait
A jövőben gyorsabb és egyszerűbb lesz a közigazgatási ügyintézés, miután az uniós közigazgatás-fejlesztési program keretében összekapcsoljuk az állami hivatalok adatbázisait.
2015.07.28 10:04MTICsepreghy Nándort, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárát az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban kérdezték, hogy hétfőn bejelentették: az Európai Bizottság jóváhagyta a kormány Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Programját, a döntés eredményeként 342 milliárd forint jut a közigazgatás fejlesztésére. Elmondása szerint ezt a forrást részben további kormányablakok megnyitására használják: az év végére 278 kormányablak működik majd az országban. Emellett összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait, így a jövőben csak egyszer kell majd valamilyen adat változását jelezni az állam felé, aminek eredményeképpen sokkal gyorsabb lesz az ügyintézés - közölte.
Továbbá, miután 2018-ra kiépül a széles sávú internet lefedettség az egész országban, lesznek olyan közszolgáltatások, amelyeket online lehet majd intézni. A cégek ügyintézése is gyorsabb és egyszerűbb lesz - fűzte hozzá.
Csepreghy Nándor kitért arra is, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program keretében július elején meghirdetett, mintegy 85 milliárd forintos eszközfejlesztési pályázatra több mint 1600 pályázat érkezett, és már folyik az értékelés.
Az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak felhasználásáról a helyettes államtitkár azt mondta: Magyarország a régió azon kevés országa közé tartozik, amelyik maximálisan kihasználja a lehetőségeit. Közlése szerint mostanra már több mint 7700 milliárd forintot használt fel az ország, vagyis az év végéig kevesebb mint 500 milliárd forintot kell kifizetni ahhoz, hogy Magyarország a teljes keretet lehívja. Véleménye szerint ez biztosan teljesülni fog, hiszen a korábbi évek tapasztalata szerint az utolsó negyedévben fizetik ki a számlák felét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


