Agrárium
Biztosított Magyarország kenyere
Az 1 millió hektáron vetett őszi búzát learatták, 5 millió tonnát sikerült betakarítani az aratók fáradságos munkájának köszönhetően.
2015.07.25 14:29MTIFazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton a Jászapátin rendezett hármas kerületi aratóversenyen elmondta: az ország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona-, illetve takarmányszükséglete és az export is biztosított.
A miniszter köszöntötte az aratóverseny több mint húsz csapatának résztvevőit.
A Magyarok kenyere ünnepségen a tárcavezető hangsúlyozta: "A magyarok kenyere összeköti a magyarokat, bárhol éljenek a világon, ez a kenyér más, mint a többieké." A magyar nép kötődik a gazdálkodáshoz, lelkében él a szülőföld szeretete, a földművelő ember tisztelete - mondta.
Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője beszédében méltatta a magyar gazdákat és Fazekas Sándort. Azt mondta: a miniszter "mindent megtesz azért, hogy a magyar föld a magyarok kezében maradjon, mert a magyar föld a magyar embereké kell legyen".
Korinek László, a Magyarok Kenyere Mozgalom ötletgazdája az ünnepségen emlékeztetett: az öt éve létrejött mozgalom célja, hogy a rászorulóknak búzát gyűjtsenek. Az országban a legtöbb, 86 tonna búza, idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyűlt össze. Ez a mennyiség több száz megyei gazdának, illetve - külön-külön 300 kilogramm búza felajánlásával - Horvátország, Szlovénia, Újvidék, Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a szórványmagyarság segítségének köszönhető - számolt be.
A Kladiva Imre apát, plébános által megszentelt összesen 78 zsák búzát a rászoruló magyarok kapják majd: Erdélyben Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 2300 "gyermeke", a budapesti Oltalom Karitatív Egyesület és a kárpátaljai, valamint hazai rászorulók - mondta Korinek László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06