Kormányrendelet
Határzár - 173 forint jár négyzetméterenként az érintett gazdáknak
A kormány rendelete szerint négyzetméterenként 173 forint egyszeri, plusz a jövedelemkiesés miatt éves kártalanítás illeti meg azokat a gazdákat, akiknek a földjét érinti a szerb-magyar határra tervezett műszaki zár megvalósítása.
2015.07.24 12:57MTIA szabályozás szerint a kártalanítási eljárást az illetékes kormányhivatal folytatja le soron kívül, és az annak nyomán meghatározott összeget bírói letéti számlára helyezik, vagy átutalják a tulajdonos bankszámlájára.
Ugyanakkor a kisajátítás által érintett gazdákat évenkénti kártalanítás is megilleti, amelynek összegét évről évre szeptember 15. és október 15. között határozzák meg. Ennek során figyelembe kell venni a mezőgazdasági művelés alatt álló területek esetében a növénytermesztésben és a gyepgazdálkodásban keletkezett károkat.
Az augusztus 1-én életbe lépő jogszabály szerint az ez évi kártalanítás összegét a 2016-os kártalanítás összegének meghatározásával egyidejűleg kell megállapítani - tartalmazza a kormányrendelet.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden jelentette be, hogy kétféle határzár építéséről döntött a kormány. A könnyen átjárható szakaszokon csaknem négyméteres kerítést épít a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca; a horganyzott kerítést a föld alatt másfél, míg a föld felett három méter magasan húzzák fel a szerb-magyar határvonaltól 2,5 méterre. A határzár tetejére egy 70 centiméteres úgynevezett NATO-drót is kerül. A csaknem 30-40 kilométernyi, ember által nehezebben járható szakaszon egyszerűbb kerítést építenek - tette hozzá.
A 175 kilométernyi ideiglenes határzár építéséhez 980 ezer négyezetméter magántulajdonban lévő területet vesznek igénybe, amiért egyszeri kártalanítást fizetnek a tulajdonosoknak, valamint éves használati díjat - közölte a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


