Fejcsere
Balog Ádám az MKB Bank új vezérigazgatója, lemond jegybanki tisztségéről
Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke a továbbiakban a megújuló MKB Bank elnök-vezérigazgatójaként dolgozik, ezért július 22-i hatállyal lemondott minden, a jegybankban betöltött tisztségéről.
2015.07.20 12:40MTIA közlemény szerint az MNB elnökének egyetértésével Balog Ádám alelnök hétfőn küldte el a lemondását tartalmazó nyilatkozatot Áder János köztársaság elnöknek, így tölthet be a jegybanktörvény értelmében vezetői tisztséget az MKB Bankban.
Balog Ádám 2013. március 6-ától dolgozott az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnökeként. Irányítása alatt született meg egyebek mellett a magyar gazdaság egyik motorját adó Növekedési Hitelprogram, illetve ehhez az időszakhoz köthető az önfinanszírozási koncepció és monetáris politikai eszköztárának ehhez kapcsolódó megújítása is - ismertette a jegybank.
Az általa vezetett alelnökség vizsgálta felül a hitelintézetek hosszú távú devizális likviditását szabályozó mutatóit, dolgozta ki és vezette be az adósságfék-szabályokat, valamint alkotta meg az elszámolási törvényhez kapcsolódó MNB rendeleteket - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


