Agrárium
Ipari kendert fognak terneszteni a közfoglalkoztatottak
Kender termesztésébe fogtak a közfoglalkoztatási program keretében Vésztőn, Dévaványán, Orosházán, Gerendáson és Gyomaendrődön, összesen 18,9 hektáron.
2015.07.18 08:47MTIGajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott közlése szerint az idén az az elsődleges cél, hogy elegendő vetőmagot állítsanak elő.
Az öt településen összesen 101 közfoglalkoztatottnak jut munka a kendertermesztésben. Vésztőn a magtermelésen túl 30 közfoglalkoztatott biotéglát készít majd a növényből Magyarországon eddig nem használt technológiával, Dévaványán pedig biobrikettet fognak előállítani a másra fel nem használható részekből, amellyel az önkormányzati intézmények téli fűtéséhez járulnak hozzá.
Molnár Sándor, Vésztő polgármestere reményét fejezte ki, hogy a jövőben egy feldolgozóüzemet tudnak létesíteni.
A kormányhivatal emlékeztetett arra, hogy a dél-alföldi régióban egykor nagy hagyománya volt a kendertermesztésnek, 1962-ben 23 ezer hektárral a harmadik legnagyobb területen termesztett ipari növény volt a cukorrépa és a napraforgó után; mostanra azonban az ipari célú termesztés leállt.
A kender nagy múltú ipari növény, gyorsan nő, terméshozama jó. Sokoldalúan felhasználható, a kötéltől az étkezési olajig mintegy huszonötezer féle terméket lehet előállítani belőle.
Európában a növényi rost felhasználása ismét felfutóban van, főként az autóiparban, de a kozmetikai és gyógyászati iparban, az élelmiszeripar és a textilipar területén is egyre nő az érdeklődés a kender iránt - jelezte közleményben a Békés Megyei Kormányhivatal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


