Szigorú biztonsági intézkedések mellett
Budapest Pride - Gyülekeznek a felvonulók az Operánál
Szigorú biztonsági intézkedések mellett szombat délután elkezdtek gyülekezni a Budapest Pride Fesztivál felvonulásának résztvevői az Andrássy úton, az Operánál.
2015.07.11 15:56MTI
MTI/Bodnár Boglárka
A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség rendezvényére már délután három órakor több százan várakoztak az Andrássy út és a Hajós utca találkozásánál.
A vonulók a Nagymező utcánál tudnak belépni a kordonokkal lezárt területre. A rendezvény környékén nagyfokú rendőri jelenlét tapasztalható.
A tömegben főként fiatalok láthatók, akiknél szivárványszínű zászlók, színes lufik, és transzparensek vannak.
A szervezők közlése szerint a felvonulás célja: zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólaljanak fel azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként is önmaguk lehessenek és önazonosan, félelem nélkül élhessenek.
A felvonulás a tervek szerint délután négykor indul és a Tabánba tart majd.
MTI/Bodnár Boglárka
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


