Pártok
Milyen érdekek domináltak a metrókocsitenderen?
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a főpolgármester a budapestiek helyett az orosz érdekeket képviselte a metrókocsitenderen. Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja, aki szombati sajtótájékoztatója után azt mondta: Tarlós István ezzel vörös szőnyeget terít a fővárosban a fideszes korrupciónak.
2015.07.11 13:09MTI
bkk.hu
A BKV Zrt. szerdán közölte, hogy az orosz Metrowagonmash cég nyert a budapesti 3-as metró szerelvényeinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására kiírt tenderen.
Gy. Németh Erzsébet azt mondta: a DK nehezményezi, hogy a főváros nem új metrókocsikat vásárol, hanem csak felújítják a meglévőket. Az ellenzéki párt fővárosi önkormányzati képviselője ezzel együtt elmondta, hogy a közgyűlésnek esélye sem volt erről tárgyalni, mert csak a felújításról szóló javaslatot látták.
A DK szerint Tarlós István nem a budapestiek, hanem a Fidesz gazdasági érdekeit tartotta szem előtt a 3-as metró ügyében, ezért fontos volt neki, hogy az orosz céget hozzák ki a metrótender győztesének. A DK azt gyanítja, hogy ez a paksi bővítéssel is összefüggésben lehet – jegyezte meg Gy. Németh Erzsébet.
Pedig az ellenzéki politikus szerint az orosz cég rosszabb ajánlatot tett, mint az észtek: túllépték a főváros által meghatározott keretet is, és 5 évvel kevesebb időre vállalnak garanciát. A fővárosnak ezért most 60 milliárd forint hitelt kell felvennie, amelynek költsége 15 milliárd forint. Gy. Németh Erzsébet szerint ez kiugróan magas összeg.
A DK szerint a szakmai szervezetekkel egyeztetve kellett volna kidolgozni a 3-as metró problémájának megoldását – tette hozzá a politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


