Vasárnapi pihenőnap
Kormányszóvivő: kitartanak a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett
A tapasztalatokat az év második felében fogják elemezni.
2015.07.10 09:28MTIA kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A héten több lap is beszámolt arról, hogy egy balatoni CBA piaccá nyilváníttatta magát az önkormányzatnál - mert a piacok nyitva lehetnek vasárnap is -, miután előcsarnokában termelői piacot nyitott, ahol azonban csak egyetlen termelő árult málnát.
Kovács Zoltán az M1-en azt mondta, "minden ilyen próbálkozást le kell törni", egyúttal kijelentette: a konkrét esetet nem is érti, mert egy 175 négyzetméteres boltról van szó, amelynek meg lett volna a lehetősége, hogy törvényes módon működhessen. Hozzátette: a kormányhivatalok vizsgálják az eset körülményeit, a jogszabályok alkalmazását, adott esetben annak szükségességét, hogy kell-e azokon módosítani.
A kormányszóvivő azt mondta: a vasárnapi pihenőnap bevezetése egy elvi döntés, amely mellett kitart a kormány. A tapasztalatokat az év második felében fogják elemezni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


