Varga Mihály
A NAV működésének változása eredményezhet személyi változást
Változik a gazdaság, változnia kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyakorlatának, működési technikájának, ez eredményezhet személyi változást.
2015.07.09 20:19MTIEzt mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.
A miniszter kitért arra is, hogy bár az amerikai kitiltási ügy minden alap nélkül történt, minden alap nélkül vádoltak meg NAV-munkatársakat, mégis sértette azt a közbizalmat, aminek az adóhatóság iránt meg kell lenni.
A NAV akkor tudja maximálisan végezni a munkáját, ha a közbizalom fennáll az intézmény iránt - fogalmazott.
Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adóhivatal elnökének kinevezése és felmentése miniszterelnöki hatáskör.
A nemzetgazdasági miniszter az adóeljárási reform kapcsán beszélt arról, "megérett az idő" arra, hogy az adózási, adóztatási gyakorlat alkalmazkodjon a gazdaság változásához.
Varga Mihály elmondta, hogy az adózás rendjéről új jogszabály készül, és hozzátette, bízik abban, hogy már ősszel kormánydöntések születhetnek ez ügyben.
A miniszter azzal kapcsolatban, hogy a Moody's hitelminősítő pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolásait, úgy vélte, "kijár" Magyarországnak a felminősítés. A tárcavezető szerint kilátásjavítás vagy akár egyfokozatú felminősítés is szóba jöhet.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a piac a hitelminősítőknél sokkal naprakészebben méri a magyar gazdaság teljesítményét, a piaci bizalom töretlen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


