Terrorgyanú
Nem ajánlják Tunéziát a briteknek - újabb terrortámadás a levegőben
Eltanácsolta a brit állampolgárokat Tunézia felkeresésétől csütörtökön kiadott állásfoglalásában a brit külügyminisztérium, utalva arra, hogy fennáll egy újabb terrortámadás veszélye.
2015.07.09 19:54MTIA felhívás szerint a tárca azt kéri, hogy brit állampolgárok a legindokoltabb eseteket kivéve ne utazzanak az észak-afrikai országba.
A brit külügyminisztérium közölte azt is, hogy szoros kapcsolatban áll az utazásszervező cégekkel a már Tunéziában tartózkodó britek hazatérésének biztosítására.
A Tunéziában nemrégiben elkövetett merénylet 38 áldozata közül 30 brit állampolgár volt.
A minisztérium állásfoglalása szerint nagyon valószínű további terrortámadások elkövetése a tunéziai üdülőhelyeken, olyanok által, akiket a tunéziai biztonsági hatóságok nem is ismernek, és akiket terrorcsoportok biztathatnak támadásra közösségi médiaoldalakon.
A brit külügyminisztérium azt kéri, hogy a brit állampolgárok a Líbiával határos déli-délkeleti tunéziai térségeket, valamint a tunéziai-algériai határ néhány átkelő pontját semmiképpen se keressék fel, de lehetőleg a többi tunéziai országrészbe se látogassanak, hacsak az utazás nem kifejezetten elengedhetetlen.
A tárca felhívása szerint a brit kormány nem hiszi, hogy a tunéziai hatóságok által a merénylet után foganatosított intézkedések megfelelő védelmet nyújtanak a brit turistáknak, és a minisztérium ezért módosította a Tunéziára vonatkozó utazási tanácsot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


