A népszavazással kapcsolatban
A Kúria megváltoztatta az NVB három határozatát
Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulásával, az ingyenes gyermekétkeztetéssel és a hozzátartozói vagyonnyilatkozatok nyilvánosságával összefüggő népszavazási kezdeményezésekre vonatkozó határozatát a Kúria.
2015.07.04 08:18MTIAz NVB korábban megtagadta annak a - nyugdíjszabályok módosítására vonatkozó - kérdésnek a hitelesítését, amely a férfiak számára is biztosította volna a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét. A választási bizottság érvelése szerint ez érintené a központi költségvetési törvényt, s az alaptörvény ez esetben tiltja a népszavazást. Az NVB azt is megállapította, hogy a kérdés nem felel meg a választói egyértelműség követelményének; a Kúria önkormányzati tanácsa azonban ezt nem osztotta és megalapozottnak tartotta a felülvizsgálati kérelmet.
A bírói testület értékelése szerint a kérdés az esélyegyenlőség megteremtéséről szól és nem jár automatikusan pénzügyi hatásokkal, ezért megváltoztatta a korábbi határozatot.
Egy másik határozat az év minden napjára vonatkozó - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek tervezett - ingyenes gyermekétkeztetést érinti. A Nemzeti Választási Bizottság korábban megtagadta a kérdés hitelesítését, ugyancsak a költségvetési törvény érintettségére hivatkozva. A Kúria szerint ugyanakkor a törvényalkotó a büdzsé keretei között szabadon dönthet, hogy milyen körnek biztosítja az ingyenességet, vagyis a szabályok a központi költségvetés módosítása nélkül is módosulhatnak. A bírói testület emiatt az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdést hitelesítette.
Az önkormányzati tanács harmadik döntésével azt a határozatot írta felül, amely a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezettekkel közös háztartásban élő hozzátartozók bevallásának nyilvánosságára vonatkozott. Ezen országos népszavazási kezdeményezést az NVB hitelesítette, míg a Kúria úgy ítélte meg, hogy az alapjog aránytalan korlátozását jelentené, ezért megtagadta a kérdés hitelesítését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


