Átrendeződés
Elfogadhatatlan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet érintő törvénymódosítás?
A jogszabállyal a kormány támadást indított jelentős magyar felsőoktatási intézményekkel, az ELTE-vel és a Corvinussal szemben.
2015.06.30 12:28MTIA Magyar Liberális Párt szerint elfogadhatatlan és felháborító, hogy a jövőben csak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet adhat ki oklevelet államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati képzésekről.
A párt elnöke, a független képviselő Fodor Gábor keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ügyben a köztársasági elnökhöz fordulnak, mert a döntés szerintük sérti az alaptörvényt. A jogszabállyal a kormány támadást indított jelentős magyar felsőoktatási intézményekkel, az ELTE-vel és a Corvinussal szemben - jelentette ki.
A magáncsőd intézménye - folytatta a keddi parlamenti döntések értékelését Fodor Gábor - értelmes elképzelés volt, de rosszul valósították meg, jelen formájában nem elegendő a problémák kezelésére. Jelenleg körülbelül 180 ezer ember van nehéz helyzetben, de a magáncsőd bevezetése után az csak mintegy 25 ezer emberen fog segíteni - mondta.
Kérdésre hozzátette, létezik a bevándorlás problémája, de arra a kormány rossz válaszokat ad. A rászorulóknak segítséget kell nyújtani, de ez nem lehet korlátlan, a Magyar Liberális Párt ezért is támogatná a kvótarendszer bevezetését - jelezte Fodor Gábor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


