Illegális bevándorlás
Nagyon zsúfoltak a befogadó intézmények
Jelenleg a kapacitás 200 százalékán működnek a bevándorlókat befogadó magyarországi intézmények, ezért folyamatosan bővíteni szükséges a férőhelyeket sátrakkal, konténerekkel vagy akár egy sportcsarnokkal.
2015.06.30 10:57MTIA Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, Végh Zsuzsanna kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a menedékkérelmek múlt heti, 5500-at meghaladó száma előrevetíti, hogy havonta akár 20-25 ezer kérelmezőre számíthat Magyarország az elkövetkező időszakban. Nem változott az a tendencia, hogy sokan elhagyják az országot, ám előtte sokkal hosszabb időt töltenek itt, mint korábban.
A főigazgató tájékoztatása szerint a befogadó intézmények rendkívül zsúfoltak, 200 százalék fölött működnek, ezért újabb megoldásokat kell találniuk, hogy el tudják helyezni a kérelmezőket. A sátrak, konténerek felállítása mellett olyan megoldás is született már, hogy egy sportcsarnokot rendeztek be ágyakkal.
Felidézte: tavaly a kérelmezők nagy aránya a biztonságosnak tekintett Koszovóból érkezett, ezért a kérelmeknek csupán 10 százalékát fogadták el. Idén azonban már meghatározó azoknak az aránya, akik olyan válságövezetből érkeztek, mint Szíria, ezért nyilvánvalóan több kérelmet fognak az érintett számára pozitívan elbírálni - mondta.
A műsorban elhangzott, hogy a menedékkérők 99 százaléka illegálisan lép be Magyarországra. Végh Zsuzsanna ezzel kapcsolatban azt mondta: többségük nem rendelkezik személyazonosító okmányokkal, de az is gyakori, hogy ha vannak irataik, akkor azokat elrejtik, mert úgy vélik, így nehezebb őket visszaküldeni.
Hozzáfűzte: információik szerint jelenleg is sokan várakoznak Törökországban a továbbindulásra, így a következő hónapokban várhatóan nem csökken a menedékkérők száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


