Adósság - gazdaság
A görög válság minket nem dönt romba
Varga Mihály szerint a görög válság legújabb eseményei csekély hatással vannak a magyar gazdaságra, a görög gazdaság kereskedelmi kapcsolatai Magyarországgal viszonylag mérsékeltek, a külkereskedelmi áruforgalomnak mindössze 0,4 százalékát adják.
2015.06.29 14:11MTIA nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések átadását követően hétfőn újságíróknak azt mondta, a görög bankrendszer hatása a magyar bankszektorra elenyésző, Magyarországon nincsenek jelen görög bankok, ellentétben Bulgáriával vagy Szerbiával.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy két hatással számolni kell: az egyik az árfolyam alakulása, a másik pedig az állampapírok hozamaira gyakorolt hatás.
Kiemelte, az elmúlt hetekben az árfolyamot tekintve a világpiacok már beárazták a görög válság aktuális eseményeit, egy esetleges görög csőd vagy az eurózónából való kilépés hatását. Az állampapírpiacon azonban előfordulhat, hogy a befektetők most a perifériaországok állampapírjai helyett más területeken keresnek befektetést, így az állampapírok hozamának emelkedésére lehet számítani, de itt sem kell drasztikus, érzékeny hatással számolnia Magyarországnak.
Varga Mihály kiemelte: a kormány figyeli a piacokat, és ha komolyabb változásokat érzékel akár az árfolyamot, akár az állampapírok hozamait illetően, akkor lépni fog.
A miniszter szerint a turizmuson egyelőre még nem érződnek a görög válság fejleményei. "Sok magyar család turisztikai célpontja Görögország, ebben a vonatkozásban még nem látszanak a válság fejleményei, az sem érezhető, hogy drasztikus hatásra, változásra kellene felkészülni" - mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy az igazi turisztikai szezon csak július-augusztusban lesz.
Varga Mihály kiemelte: a hatások nagymértékben függnek attól, hogy a görög bankrendszer fizetőképessége hogyan marad fenn. Ha ugyanis a görög bankrendszerben jelentősen korlátoznák a készpénz-felvételt, a fizetési tranzakciókat, az erőteljesen elriaszthatná a magyar turistákat, mert "senki sem akar olyan országba utazni, ahol bizonyos korlátozások vannak érvényben" - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a tárca egy másik sajtótájékoztatóján elmondta: a görög válság az állampapírok hosszabb lejáratain érezteti hatását, a rövid futamidejűeknél kevésbe érződnek a fejlemények.
Az NGM államtitkára rámutatott: most látszik, hogy visszaigazolódik az a kormányzati stratégia, amely az államadósságon belül a devizaadósság leszorítására irányul, és már eddig is sikereket ért el. "Az ország külső sérülékenysége az államadósság finanszírozásán keresztül is mérséklődött, most 35 százalék körül van a devizaadósság aránya a teljes államadóságon belül" - emelte ki Banai Péter Benő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


