Illegális bevándorlás
Nógrádi Zoltán: a Homokhátságon élők tűrőképességük határára értek
A Mórahalmon és a környékbeli településeken, az "illegális migráció frontvonalában élők" egyetlen alkalommal sem tagadták meg a segítséget a rászorulóktól.
2015.06.28 11:31MTINéhány forgalmasabb nap alatt több ezer ember érkezik illegálisan a Homokhátságra, az itt élők tűrőképességük határára értek - jelentette ki Nógrádi Zoltán (Fidesz) Mórahalom polgármestere vasárnap.
A Mórahalmon és a környékbeli településeken, az "illegális migráció frontvonalában élők" egyetlen alkalommal sem tagadták meg a segítséget a rászorulóktól - mondta a Csongrád megyei közgyűlésben képviselőként is dolgozó politikus a homokháti kisvárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A polgármester úgy fogalmazott, ez már nem menekültügy, hanem népvándorlás, amelynek a frontvonalában vagyunk, és ilyen teher mellett sajnos már nem lehet a normális életviszonyokat fenntartani.
Európa kapui tárva-nyitva állnak, ennek az a következménye, hogy kontroll és szabályozás nélkül áramlanak az illegális bevándorlók a kontinens belseje felé - mondta Nógrádi Zoltán, aki szerint ezzel azt üzeni Európa, hogy korlátlanul képes befogadni más földrészekről, más országokból érkező bevándorlókat.
Azok, akik sikeresen átjutottak illegálisan a határokon, azt üzenhetik az otthon maradottaknak, hogy nyugodtan elindulhatnak, mert Európa befogad "szabály és rend nélkül" mindenkit, és el is tudja látni ezeket a tömegeket - közölte a politikus.
Nógrádi Zoltán sajnálatosnak nevezte, hogy ez a mindennapi életet, biztonságot érintő kérdés egyesek számára pártpolitikai témává vált. Az MSZP és a DK azt hangoztatja, hogy nincs menekültügy, migrációs kérdés, ezzel azt mondják, hogy amit "minden nap megélünk, amivel szembe kell néznünk, az hazugság" - tette hozzá.
A polgármester szerint ez felháborítja a Homokhátságon élőket, és egyben az az üzenete is van, hogy az MSZP és a DK pártpolitikai alapon nem védi meg őket ettől az új népvándorlási hullámtól, és nem hajlandó tudomásul venni a segélykiáltást.
Nógrádi Zoltán bírálta szegedi polgármestertársát, Botka Lászlót (MSZP), amiért azt nyilatkozta, "semmiféle problémát nem jelent a térségnek és így Szegednek sem" az újkori népvándorlás miatt kialakult rendkívüli helyzet. Szeged polgármesterének segítő kezet kellene nyújtania a térségben élőknek és a többi, kisebb település polgármesterének, hogy együtt küzdhessenek meg ezzel a helyzettel - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


