Durvul a sztori
Bárkit és mindenkit beperel Pákh Imre a Golgota miatt
Nem csak a magyar államot pereli be, hanem a Golgota védetté nyilvánításában szerepet játszó személyeket is nemzetközi bíróság elé citálja Pákh Imre, ha rövid idő belül nem lesz békés megegyezés.
2015.06.26 09:20ma.huPákh Imre a Figyelőnek elmondta, hogy azonnal hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, s akár öt percen belül megegyezni, de az erőszaknak nem enged. Ha békésen nem megy, akkor amerikai és német bíróságokhoz fordul, hogy igazának érvényt szerezzen.
A magyar származású amerikai műgyűjtő közölte, hogy felvette a kapcsolatot az egyik legnevesebb, műkincsekre szakosodott amerikai ügyvédi irodával.
Mint ahogyan arról korábban a ma.hu is beszámolt, a Miniszterelnökség a Pákh Imre tulajdonát képező Golgota című Munkácsy festmény védetté nyilvánítását kezdeményezte, miután a Magyar Nemzeti Bank nem tudott megegyezni a vételárról a tulajdonossal. Pákh Imre 9 millió dollárt kért, a jegybank 6 millió dollárt ajánlott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


