NATO
Ilyen lesz a déli kerítés: Afganisztánban már bevált
A déli határszakaszra tervezett NATO-kerítés olyan, mint amilyet Afganisztánban is használtunk a katonai objektumok védelmére - jelentette ki a biztonságpolitikai szakértő.
2015.06.22 16:54ma.huGeörg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt erről. Ez körülbelül egy 4 méter magas, mélyre leásott kerítés, tehát igen nehéz lenne alagutat ásni alatta. Szinte feldönthetetlen, és körbe van tekerve NATO-dróttal, ami a szögesdrótnak egy továbbfejlesztett változata. Ez szinte lehetetlenné teszi az áthatolást. A kerítés betonalapokon nyugszik, a fém pedig egy nagyon masszív ötvözet – magyarázta Georg Spöttle.
Arra a kérdésre, jó ötletnek tartja-e a kerítés felállítását a déli határszakaszon, azt válaszolta: mindenképp, hiszen ha folytatódik az elmúlt két hónapban tapasztalt tendencia, miszerint naponta átlagosan 350 illegális menekült lépi át a határt, számuk az év végéig elérheti az egymilliót. Nagy részüknél fennáll a veszély, hogy Magyarországra toloncolják őket vissza, és két-három évig a magyar kormánynak kell gondoskodni róluk, míg véget nem ér esetükben az eljárási procedúra – magyarázta.
Hangsúlyozta: a német hírszerzés szerint idén még legalább négymillióan indulnak majd el Európa felé, nagy részük a mediterrániumba.A szakember kérdésre válaszolva elmondta azt is, nem tartja valószínűnek, hogy áttörés lesz ma Luxembourgban a külügyminiszterek értekezletén, vagyis vélhetően nem döntenek arról a földközi-tengeri misszióról, mely a líbiai embercsempészeket hivatott felderíteni. Itt egy katonai akcióról van szó, Líbiában polgárháborús állapotok vannak, ezért nagyon komoly NATO-támogatásra lenne szükség – emelte ki.
Annak kapcsán, hogy Ferenc pápa arra hívta fel a figyelmet, miszerint a menekültek voltaképp áldozatok, azt mondta: azért meg kell húzni egy határt, valóban vannak menekültek, akik mondjuk az Iszlám Állam rémtettei elől jönnek Európába, de nagyon sokan jönnek csak megélhetési célból. Nagyon sokan összeszednek 4-5 ezer dollárt, hogy kifizessék az embercsempészeket, a repülőjegyet, a hamis okmányokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06