Diplomaosztó
Létezik az igazi elit réteg, de láthatatlan
Ezt Trócsányi László igazságügyi miniszter mondta a Mathias Corvinus Collegium diplomaosztóján.
2015.06.16 18:18MTILétezik az igazi, de láthatatlan elit, amely csendben végzi a dolgát, de nagy vészhelyzetekben hősiessége révén láthatóvá válik - mondta az igazságügyi miniszter a Mathias Corvinus Collegium diplomaosztóján, kedden Budapesten.
Trócsányi László az elit és a vezetők felelősségéről szólva hangsúlyozta: a történelem legnehezebb időszakaiban, a legmélyebb erkölcsi válságok idején már csak a teljes önfeláldozás, sőt, a vértanúság révén lehetett bekerülni ebbe az elitbe. Kitért a kommunizmus évtizedeiben a hivatalos pártelit mellett, részben annak ellenében kialakult, nem hivatalos, de valódi köztiszteletnek örvendő elitre is, amelynek tagjai kiemelkedő szerepet játszottak az 1989-es rendszerváltoztatásban.
Európa gazdasági és politikai elitje napjainkban olyan hatalmas kihívások előtt áll, amelyekkel mintha nem tudna megbirkózni - mondta a miniszter, példaként említve a Líbiában dúló háborút, az ukrán válságot, valamint az Európa országaiba "talán soha nem látott számban bebocsátást kérő" menekülteket. A kor, amelyben élünk, nem könnyű - tette hozzá Trócsányi László -, de tudással, nyitottsággal, szolidaritással, felelősségvállalással helyt lehet benne állni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


