Több mint 35 ezer gyereket várnak
Vasárnaptól fogadnak gyerekeket az Erzsébet-táborok
Vasárnap hivatalosan is megnyílnak a nyári Erzsébet-táborok, amelyekre idén több mint 35 ezer gyereket várnak a Balaton partján, Fonyódligeten, Zánkán és Balatonberényben.
2015.06.16 10:13MTIGyőri-Papp Judit, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornájának adott interjújában elmondta, hogy a gyerekeket különböző programokkal várják, a csoportok egy része tematikus, művészeti vagy sporttáborokon vehet részt. Speciális, például képzőművészeti táborokat is meghirdettek fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek számára.
Az alapítvány idén csaknem 80 pályázatot írt ki, ezek között új elemként hirdették meg a kárpátaljai magyar gyerekek táboroztatását. Kárpátaljáról csaknem háromezer gyereket várnak Zánkára.
Közölte azt is, hogy az alapítványnak vannak még nyitott pályázatai is, így például a Forma-1 autóverseny szabadedzésén több mint háromezer gyerek vehet majd részt, az egynapos programra még várják a jelentkezőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


