Techniaki KO
Nincs vízumkiadás az amerikai nagykövetségeken
Technikai probléma adódott az amerikai külügyminisztérium egységesített konzulátusi adatbázisában (CCD), ezért világszerte késésre kell számítaniuk azoknak, akiknek vízumügyük van folyamatban.
2015.06.12 20:27MTIAz Origo cikke szerint az amerikai külügyminisztérium sajnálja a történteket, de megjegyezte: mindig is azt tanácsolta az Egyesült Államokba utazóknak, hogy addig ne véglegesítsék az útitervet, amíg nincs a kezükben a vízum, mert egyébként is előfordulhat, hogy a CCD késve hagyja jóvá a kérelmeket. A kártérítés ezért kizárt.
Az Origo információi szerint hasonló problémák évente többször is előfordulnak, de legfeljebb néhánynapos csúszást okoznak.
A vízumközpont azt ígéri, hogy mindent fejleményt publikál a nagykövetség honlapján és a közösségi médiában.
A budapesti amerikai nagykövetség honlapján jelenleg az olvasható, hogy az amerikai külügyminisztérium konzuli főosztályának útlevél- és vízumrendszerében technikai nehézségek léptek fel. A probléma világszerte jelentkezik, nem csak egyes országok, állampolgársági dokumentumok vagy vízumkategóriák esetében. Azt írják, folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán, és arra számítanak, hogy a rendszer hamarosan ismét teljes kapacitással működhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


